Az EKF OFF – Pécs, 2010 civil kezdeményezéshez várjuk azoknak a jelentkezését, akik alapvető céljainkkal egyetértenek, és a folyamat részesévé szeretnének válni.
Első felhívásunkkal a programszervezőkhöz, művészekhez, kulturális aktorokhoz fordulunk.
A későbbiekben a projekthez támogatással, projekthelyszínekkel és önkéntes munkával csatlakozni kívánó szereplőket további felhívásokban fogjuk megszólítani.
EKF OFF – Pécs, 2010
projektfelhívás
Azoknak a jelentkezését várjuk akik program- vagy projekttervükkel az EKF OFF 2010-es programsorozatához csatlakozni kívánnak, projekttervük illeszkedik az EKF OFF alapdokumentumához és az abban megfogalmazott szempontrendszerhez. Projektünk célrendszerének megfelelően különböző készültségi szinten álló projektektervek befogadására törekszünk. Várjuk azokat a színvonalas terveket, amelyek már valamilyen lépést tettek a megvalósulás felé, a kezdeti „ötlet-állapoton” túljutottak, vagy akár készen állnak a megvalósításra. Ugyanakkor olyan, még kezdeti stádiumban lévő kidolgozott ötleteket is várunk amelyek megvalósítását a projektgazdák komolyan gondolják.
Magas, minőségű programsorozat összeállítására törekszünk, ezért szakmai kurátorokat kértünk fel a beérkező projektek válogatására:
Bettina Lehmann, művészettörténész, Robert Bosch Kulturmanager (Eszék)
Csizek Petra, művészettörténész (Pécs-Budapest)
Márton Gergő – A38 (Budapest)
Muhi András Pires rendező, Inforg Stúdió (Budapest)
Szabó Eszter Ágnes képzőművész, Hints Institute (Budapest)
Tillmann József. A. esztéta, Moholy Művészeti Egyetem (Budapest)
Urbán András rendező, Kosztolányi Dezső Színház (Szabadka)
Azoknak a szervezeteknek, amelyeknek a projekttervei a kurátorok döntése alapján az EKF OFF programsorozat részévé válnak, az alábbi támogatásokat, vagy ezek kombinációit kínáljuk. A támogatás mértékéről és formájáról az EKF OFF Iroda dönt.:
- Közös forrásszervezés (európai alapítványoktól, uniós forrásból, és szponzoroktól)
- Közös marketing, az egyes programok megjelenítése egységes keretben, de egyedi arculattal
- Infrastrukturális háttérszolgáltatások biztosítása a programok lebonyolításához (helyszínek közvetítése, biztosítása, eszközök önköltséges bérlése szponzori segítséggel)
- Kapcsolattartói rendszer működtetése, annak érdekében, hogy az OFF-program egyes projektjeinek megvalósítása gördülékeny legyen, és egymással rendszert alkothassanak
- Szükség szerinti képzések a következő nemzetközi szervezetek tagjainak közreműködésével: Robert Bosch Kulturmanager, A Soul for Europe, MitOst e.V
- Mivel összefüggő programsorozatot szeretnénk megvalósítani, ezért a csatlakozó projektektől az ehhez szükséges nyitottságot és együttműködési készséget várjuk el.
- Várjuk azokat a projektterveket, amelyek kidolgozottak, de a megvalósításuk eddig valamilyen okból nem tudott elindulni (partnerek, anyagi vagy egyéb forrás hiányában).
- Várjuk a még nem teljesen kidolgozott, előkészített projektterveket is, amelyek megvalósítói legalább az adatlapon feltett kérdésekre választ tudnak adni, valamint akik képesek a költségterv precíz kidolgozására.
- Várjuk olyan projektek csatlakozását, amelyek már a megvalósítás fázisába értek, ugyanakkor valamilyen okból nem váltak a hivatalos Európa Kulturális Fővárosa – Pécs2010 programsorozat részévé, és az OFF programmal közösen szeretnék megjeleníteni munkájukat. Várjuk az olyan elképzeléseket is, amelyek szívesen választanák megvalósulás helyszínéül Pécset és a Pécsi EKF-évet, az OFF programsorozat keretén belül.
- Várjuk a több éven át nyúló 2010 után is tervezett projekteket is.
Az EKF OFF programsorozatot alapvetően 2010 áprilisa és 2010 októbere között szeretnénk megvalósítani. Kérjük a programgazdákat, hogy ennek a felhívásnak a keretén belül erre az időszakra koncentráljanak, lehetőség szerint a programok időpontja ebbe az időszakban essen (kivéve a több éves projekteket). Olyan projektek esetében ahol a megvalósítás terve a 2010 utáni időszakra is vonatkozik, ott kérjük, hogy minden év tekintetében külön költségterv lapot töltsenek ki!
Az OFF programsorozat kialakításának időterve:
2009. július 3-31. A csatlakozni kívánó programok beérkezésére rendelkezésre álló idő
2009. augusztus 1-7. A projektek érkeztetése és a kuratórium felé történő továbbítása
2009. augusztus 8-9. A kuratórium első találkozója Pécsett
2009. szeptember 10. A kurátorok bírálatának beérkezése
2009. szeptember 11-13. A kuratórium találkozója Pécsett
2009. szeptember közepétől: Az EKF OFF programsor kialakítása, a kiválasztott projektekből, az érintett projektgazdák értesítése, a projektfejlesztések elindítása
2009. szeptember vége: A programsorozatba válogatott szervezetek számára tréningek, műhelymunkák szervezése
2009. szeptember vége: A kuratórium újabb találkozója, a programsorozat művészeti koncepciójának véglegesítése
2009. október közepe: Az elért eredmények nyilvánosságra hozatala
Mivel forrásszervező tevékenységünk 2009. április óta folyamatos és tervszerűen ütemezett, ezért mindenképpen szükségünk van arra, hogy a mellékelt adatlapot és költségtervet a csatlakozni kívánók megfelelő részletességgel dolgozzák ki.
Általában a költségeknél törekedjenek az erőforrások hatékony felhasználására és a környezettudatosságra.
A felívás a kapcsolódó dokumentumok az offpecs.wordpress.com címen érhetők el.
Felhívásukat kérjük szabadon terjesszék minél szélesebb körben.
Az alábbi adatlap és az MS excel formátumban csatolt költségterv beérkezését 2009. július 9. és 2009. július 31. között az alábbi e-mail címen várjuk: offprogramsor@gmail.com